Ófalu és a Hollókő vára - Hollókő, Magyarország

Elhelyezkedés:

GPS koordináták: Jelenleg nem áll rendelkezésre

A falu nevére utaló vas holló szobor a Hollókő felé vezető leágazásnál

Tóth Dávid alkotása, 2008

Hollókő falu nevének eredetére többféle magyarázat is van. Az egyik egy legenda, mely szerint Kacsics András uraság elrabolta a szomszéd földbirtokos feleségét, majd bezáratta az épülő vár egyik szobájába. Az asszony nevelőnője viszont egy boszorkány volt, aki szövetkezett az ördöggel, hogy az éjjelente küldje el segédeit a várhoz és rombolják le azt. A segédek holló alakját öltve meg is jelentek minden nap, és az aznap felépült falak köveit rendre el is hordták.

A sokkal prózaibb - és hihetőbb - magyarázat szerint a sziklaormon, ahol ma a vár áll, hollók fészkeltek rendszeresen, innen a település neve.

Terméskővel kirakott, muskátli virágokkal díszített utca

Hollókő ófalu ismertető tábláján a felirat a következő:

"Hollókő a Cserhát dombjai között megbújó, alig néhány száz lelket számláló kis palóc falu, melynek fehérre meszelt, fafaragással díszített házait, zsindelytetős kis templomát nehezen felejti el, aki itt járt. Hollókő a hagyományos településforma és építészet, a 20. századi mezőgazdasági forradalmat megelőző falusi élet páratlan példája miatt méltán érdemelte ki, hogy 1987-ben felvételt nyert az UNESCO Világörökségi listára. Az ófalu az 1909-es tűzvész után nyerte el mai arculatát. A település közepén elhelyezkedő műemlékcsoport összesen 64 védett épületet foglal magába. Hollókő a régióra jellemző egyutcás falu, melynek alapstruktúráját a központi útra merőlegesen, keskeny szalagtelkeken elhelyezkedő házak kettős vonala jelenti. A falu központjában áll a fatornyos, zsindelyes, 1889-ben épített kis templom.

Hollókő mindmáig élő lakott település, amelynek hagyományőrző lakói az épületek egy részét jelenleg is rendeltetésszerűen használják. Ünnepi alkalmakkor pedig ma is felöltik kézzel szőtt, hímzett népviseletüket."

Hollókő vára

A szabálytalan, kissé csigaház-szerű alaprajzú, ötszögletű belsőtornyos hollókői vár egy 362 méter magasságú sziklaormon áll. Építését a Kacsics-nemzetség tulajdonában álló birtokon, a környéken bányászott kövek felhasználásával kezdték el, valamikor a tatárjárás (1241-1242) után, habár alapjait valószínűleg már korábban letették. Érdekes, hogy nem a környék legmagasabb pontjára esett a választás, sokkal inkább inkább a védett elhelyezkedés és a nehéz megközelíthetőség volt fontos. Előbb az ötszögletű belső torony, a négy lakószint és a külső falszoros készült el. Az elkövetkező évszázadok során hozzáépítettek palotaszárnyat, lovagtermet, kápolnát, stb. Első írásos említése egy 1310-ben kelt oklevélben található, itt „Castrum Hollokew” néven említik.

Ciszterna (víztározó) és egykori gazdasági épületek a külső várudvaron

1552-ben a hollókői vár a török támadásoknak nem tudott ellenállni. A végvár viszonylagos jelentéktelensége és két várkapitány viszálya is közrejátszott abban, hogy Hadim Ali boszniai és budai pasa ("Ali basa") hatalmas seregének közeledtére a húszegynéhány fős várőrség az erődítményt hátrahagyva egyszerűen megfutamodott. A várat 1593-ban szintén vérontás nélkül, immár diplomáciai úton szerezték vissza a magyarok, valamivel később azonban újabb 20 évre a törökök fennhatósága alá került. Véglegesen III. (Sobieski) János lengyel király seregei szabadították fel Szécsény várával együtt 1683-ban.

Nyugati palota-szárny

1701-ben I. Lipót Habsburg-házi osztrák főherceg, német-római császár és magyar király sok más magyar végvárral együtt a hollókői vár felrobbantását is elrendelte, de szerencsére erre Hollókőn mégsem került sor. Végül 1711-ben, Magyarország nehéz anyagi helyzetére és a béke fenntartására való hivatkozással a vár külsőbb részeit elbontották, miáltal a többi része szerencsésen elkerülhette a teljes lerombolást.

1718-ban már várromként említik, további lassú pusztulását pedig az időjárás és a környékbeli lakosok is elősegítették, a kövek széthordásával házaik építéséhez. Az épület modern kori régészeti feltárása 1966-ban, restaurálása pedig 1970-ben kezdődött, és 1996-tól látogatható. 1977-től a vár és környéke már tájvédelmi körzet, majd az ófaluval és a budapesti Duna-parttal együtt 1987-ben Magyarországon elsőként felkerült a kitüntető UNESCO Világörökségi Helyszínek listájára.