Elfelejtette a jelszavát? Ebben az esetben kérem töltse ki az alábbi mezőket, majd nyomja meg a gombot.
Kattintásra:
Kattintson a képekre!
Kattintson a képekre!
GPS koordináták: Szélesség 47°29'27", Hosszúság 19°4'9" (N47 29.45 - E19 4.15)
Corvin Mozi, más néven Corvin Budapest Filmpalota szecessziós-bauhaus stílusú épülete
Készült Bauer Emil tervei alapján 1922-ben.
A Corvin Filmszínházat 1922-es építették Bauer Emil tervei alapján. A mozit megnyitásakor külön ebből az alkalomból írt versben köszöntötte Kosztolányi Dezső magyar költő. 1929-ben a német UFA filmgyár közreműködésével a mozit hangos filmek bemutatására is alkalmassá tették, majd 1957-ben immár szélesvásznú alkotások lejátszására is felkészítették. Az épületet legutóbb 1995-1996-ban újították fel, és egyben modernizálták is, Töreky Dezső építészmérnök és Rajk László belsőépítész tervei szerint. A régi nagyterem helyén összesen hat új vetítőtermet alakítottak ki, ezáltal a Corvin Filmpalota immár versenyképes, korszerű multiplex moziként működhetett tovább.
A patinás Corvin Mozi, más néven Corvin Budapest Filmpalota bejárata
Tervezte Bauer Emil, épült 1922-ben
A budapesti Corvin Filmszínházat az idők folyamán sajnos többször is politikai célokra használták fel. A szórakoztató létesítményt a második világháború alatt anyagi okokból előbb bérbe adták egy német cégnek, majd 1944-re teljesen német kézbe került, és nemzetiszocialista, azaz náci propagandafilmek bemutatóhelye lett.
E tekintetben a világháború után sem lett jobb a helyzet. 1947-ben az addigi közvetett tulajdonos Szociáldemokrata Párt átadta a mozit a szovjeteknek, akik 1955-ig meg is tartották azt maguknak. A moziban ez idő alatt kizárólag szovjet filmeket vetítettek és vetíthettek, persze szinte nulla érdeklődés mellett.
A római katolikus Józsefvárosi Plébániatemplom, más néven Szent József-templom
A józsefvárosi Szent József-plébániatemplomot eredetileg Tallher József tervezte és 1797-1798 között épült fel, két tornya pedig 1810-ből való. Klasszicizáló késő barokk homlokzatát Kasselik Fidél alakította ki 1814-ben, ma látható formáját, eklektikus stílusát pedig végül az 1891-1895 között történt felújítás alkalmával nyerte el, melyet Barcza Elek vezetett.
Négyemeletes lakóház az Iparművészeti Múzeummal szemben az út túloldalán
Földszintjén többek között egy perzsa étterem is található.
A híres budapesti Iparművészeti Múzeummal éppen szemben található dísztégla falú négyemeletes bérházat az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt a bevonuló orosz csapatok aknavetővel eltalálták. A több emeletén is megsérült épületet később eltérő stílusban állították helyre, így keletkezett a középső kiugró épületrész a homlokzaton. A heves harcok alatt a szovjetek egyébként a pesti belváros rengeteg patinás épületét szétlőtték tankjaikkal, aki 1956-os fotókat lát a romba dőlt városról, el sem hiszi, hogy ez tényleg a mai Budapest. Az Iparművészeti Múzeum pompás szecessziós épülete is komoly károkat szenvedett el, melyeket csak sok évtized múltán sikerült teljesen helyreállítani.
Az MGallery Hotel Nemzeti Budapest szálloda
Eredetileg Rémi Szálló néven nyitotta meg kapuit 1896-ban.
A Blaha Lujza téri Hotel Nemzeti Budapest szálloda 4 éves felújítás követően 2012 decemberében nyitotta meg újra kapuit. Az elegáns boutique hotel üzemeltetője az Accor nemzetközi szállodalánchoz tartozó Mgallery csoport. Az 1896-ban épült szállodát Schannen Ernő tervezte. A klasszicizáló elemekkel is rendelkező eklektikus stílusú épület eredetileg Rémi Szálló néven indult, első tulajdonosa, Rémi Róbert és híres vendéglős családja után. Az 1929-es tulajdonosváltást követően lett a neve Nemzeti Szálló, egyszerűen mivel az akkori Nemzeti Színház - régebbi nevén Népszínház - mellett állt. Utóbbit végül 1965-ben a metróépítések miatt lebontották, de emlékét így tovább őrzi többek között a Nemzeti Szálloda neve is, valamint korábbi nevét pedig a közeli Népszínház utca.
Buszmegálló a Blaha Lujza téren
A képen a megállóban egy magyar gyártmányú kék Ikarus 280-as típusú busz látható.
Az Ikarus 280-as autóbusz a rendkívül sikeres, magyar gyártmányú Ikarus 200-as típuscsalád egyik tagja, a 260-as csuklós változata. Az 1971-2002 között gyártott csuklós városi busz egyik különlegessége, hogy pontosan ugyanakkora körön képes megfordulni, mint a csukló nélküli, rövidebb változat (fordulóköre 20,8 méter). Ezt annak a viszonylag egyszerű trükknek köszönheti, hogy hátsó tengelye is kormányzott.
Corvin Áruház
Bár napjainkban ránézve hihetetlennek tűnik, de a Blaha Lujza téri Corvin Áruházat még 1926-ban építették. Reiss Zoltán építész tervezte klasszicizáló stílusban egy német (hamburgi illetőségű) cég megbízására. Belépve egy üvegtetős pompás csarnok (átrium) fogadta az embert, az üzletek pedig nem kevesebb, mint négy emeleten várták a vásárlókat. Érdekesség, hogy kívülről az épület úgy nézett ki, mintha csak egyetlen nagyon magas emelete lenne. A tervező ezt a hatást úgy érte el, hogy az emeletek ablakai függőlegesen tulajdonképpen összeértek, csupán egy vékonyabb fa betét választotta el őket egymástól. További kuriózum, hogy a Corvin Áruházban volt Magyarország első mozgólépcsője.
A maga korában igen korszerű és gyönyörű homlokzatú épületet a második világháború és a múló idő is megviselte, ám a szocializmus idején úgy döntöttek, nem állítják helyre a régi homlokzatot. Ehelyett a könnyebb utat választva 1966-ban egyszerűen "becsomagolták" az áruházat, és - sajnos - ez az alumínium borítás látható az épületen napjainkban is (habár a közeljövőben ez talán változni fog).
Úticélok, helyszínek az útikönyvben:
Budapest (8 468 fotó + 21 panorámakép)
Budai-hegység (8 632 fotó + 21 panorámakép)
Pest megye (15 122 fotó + 50 panorámakép)
Budapest és környéke (Közép-Magyarország) (15 989 fotó + 52 panorámakép)
Magyarország (27 287 fotó + 163 panorámakép)
valamint:
(itt: Budai-hegység)
Budakeszi (88 fotó)
Pilisszentiván (76 fotó)
Az összes panoráma fotó itt:
Budapest (21 fotó)
Pest megye (50 fotó)
Budapest és környéke (Közép-Magyarország) (52 fotó)
Magyarország (163 fotó)
Európa (165 fotó)
Az összes normál fotó itt:
Budapest (8 468 fotó / 122 galéria)
Budai-hegység (8 632 fotó / 124 galéria)
Pest megye (15 122 fotó / 221 galéria)
Budapest és környéke (Közép-Magyarország) (15 989 fotó / 234 galéria)
Magyarország (27 287 fotó / 462 galéria)
Európa (30 494 fotó / 523 galéria)
Ossza meg barátaival, ismerőseivel!
Minden jog fenntartva
- ©2010-2022
Neuronit Creative Studio - Mogyoród / Budapest / Magyarország